Keresés

Felfüggesztés

Alább olvashatjátok a Pest Megyei Asztalitenisz Szövetség Elnökségének levelét:

Tisztelt Csapatok, Sportvezetők,

Játékosok!


Az elejéről kezdeném…


Augusztusban és még szeptemberben

is többször felmerült a kérdés, hogy egyáltalán neki tudunk-e vágni a

bajnokinak. Határozott elgondolásunk volt, hogy természetesen igen, hiszen

mindenkit a mozgás, az asztalitenisz, mint játék, a sportszerű versenyzési

lehetőség és a rég nem látott barátokkal, sporttársakkal való találkozás

motivált. Megszerveztük és el is kezdtük a 2020/21-es bajnoki szezont, de sorra

érkeztek a hírek, miszerint egyes Tankerületek elrendelik, elrendelhetik az

iskolák és klubok között kötött bérleti szerződések felmondását a

vírushelyzetre hivatkozva, preventív intézkedésként. Ezzel egyre több

klub/csapat került hazai terem nélküli helyzetbe, se edzés otthon, se meccs

lehetősége hazai pályán. Erre reagálva elkezdtünk pályaválasztó cseréket kérni

az aktuális ellenfelektől, másik helyszínt keresni a hazai állandó termek

helyett. Ráadásul egyre több csapat jelezte, hogy COVID érintettség miatt nem

tud és nem is akar kiállni, részt venni a soron következő bajnokin. A 3.

fordulóig ez kitartott, de a 4. fordulóra megközelítőleg 50%-os lenne a

lejátszható és halasztott mérkőzések aránya. 8 klub jelezte, hogy terem és/vagy

COVID érintettsége van, ami 22-24 csapatot érint. Alábbiakat mérlegeltük

többször is:


·

mennyire sportszerű, ha valaki folyton csak

idegenben tud játszani


·

mennyibe kerül ez a folyton hazai pályát

biztosító csapatoknak


·

hogyan tudnak készülni a játékosok, akiknek

nincs hazai termük


·

érhet-e bárkit hátrány azért, mert egy „külső

ok” miatt, kihúzzák alóla a termét


·

mennyire tudjuk biztosítani az esélyegyenlőséget

a klubok között a jelenlegi helyzetben


·

mennyire veszélyeztetettek a bajnokikon

résztvevő játékosok, csapatok életkoruk miatt


·

az egyre

több halasztás, miként pótolható az ősz folyamán


·

milyen bizonytalanságot okoz a „van terem, nincs

terem és el tudsz e jönni” szervezése


A megbeszéléseink után

egyértelművé vált, hogy az egyenlő feltételeket nem tudjuk biztosítani,

elvárni, az ellenfelek között, a jelenlegi terem / egészségügyi helyzetben. Minimalizálni

lehet az egészségügyi kockázatot, ésszerű intézkedésekkel, de a COVID

érintettség ellen nehéz mit kitalálni.


Elsődlegesnek tekintve az esélyegyenlőséget, a

biztonságot és a szolidaritást a 2020.szeptember 18-án megtartott elnökségi

ülésünkön az alábbi döntés született:


A Pest megye I/A, Pest megye

I/BC-Közép, Pest megye I/BC-Dél, Pest megye I/BC-Észak megyei bajnokság

mérkőzéseinek lejátszását a 3. forduló befejeztével, határozatlan időre

felfüggesztjük, tehát a soron következő 4. forduló már nem kerül lejátszásra.


A jelenlegi rendszerben nem tud

folytatódni a bajnokság, ezért kidolgozzuk a folytatás, újraindulás lehetőségeit!


·

többen javasoltak torna rendszerű lebonyolítást,

6-12 asztalos termeket bérelve, egész hétvégén több csapat meccset lejátszva


·

nem 4 fős csapatokkal, hanem 3 fős, páros nélkül

vagy 1 párossal


·

felmérést készítünk a lehetséges helyszínekről


·

tervet készítünk a lebonyolítás időbeli igényére




Kérjük megértéseteket és

támogatásotokat!


2020.09.21.


Sportbaráti üdvözlettel:


Pest Megyei Asztalitenisz

Szövetség Elnöksége

34 megtekintés0 hozzászólás