top of page
Keresés

Jöhet egy kis pingpong? Ma van a világnapja ugyanis!

Az asztalitenisz nem feltétlenül verseny, hanem a szabadidősportok egyike. Egészséges és hasznos időtöltés, melynek mindeközben közösségépítő ereje is van. Különböző életkorú, nemű, készségű vagy fizikai állapotú emberek egyaránt találhatnak benne örömet. Ezért aztán van egy nap azok számára, akik szeretik az asztaliteniszt, mely természetesen arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet erre a remek, játékos mozgásformára.


Az asztalitenisz világnapjának története

Gondoltad volna, hogy az asztalitenisz, más néven pingpong, a viktoriánus Anglia idején keletkezett, ahol eredetileg szalonokban játszották? A „ping-pong” kifejezést először a J. Jaques & Son Ltd. cég használta játékos csengése miatt, melyet 1901-ben védjegyeztek is. Az asztalitenisz csak 1988-ban vált versenysporttá, amikor a nyári olimpia elkezdődött. Szabályai a 2000. évi sydney-i olimpián tovább csiszolódtak. Továbbá megalakultak az olyan szervezetek is, mint többek közt a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség, és ezennel teljesen új szintre emelték ezt a játékot.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) egyik alapvető küldetése az asztalitenisz globális népszerűsítése a világ minden tájára vonatkozóan. E küldetés teljesítése érdekében az ITTF létrehozta az ITTF Fejlesztést, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportot. 2015-ben az ITTF életre hívta az Asztalitenisz Világnapot, hogy tovább növelje az érdeklődést eme versenysport iránt.

Azóta az ITTF kifejlesztett egy Asztalitenisz mindenkinek programot azzal a céllal, hogy népszerűvé, univerzálissá és inkluzívvá tegye a sportot. Az „ALL” kifejezés több embert jelent, de nemcsak ezt, hanem az életkor, a nem, a társadalmi státus, a kultúra és a fizikai képességek szempontjából különböző embereket is.

Hogyan ünnepeljük meg az Asztalitenisz világnapját

Az Asztalitenisz világnapját olyan keretek között ünneplik, mint utcai versenyek és kiállítások, események klubokban, bárokban, iskolákban, munkahelyeken, bevásárlóközpontokban stb. Ahhoz, hogy online csatlakozz a világméretű ünnepséghez, regisztrálj a tt4all.com oldalon. Keress rá és használd a #worldtabletennisday hashtaget a közösségi médiában, hogy barátaid is megtudhassák, milyen nap van ma!


Forrás: www.divatmagazin.hu

16 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page